loading Papjaink - Vác-Deákvár Plébánia

Papjaink

 

Bezák Tamás, plébános

 

 

Stanislaw Biegun, káplán

 

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

Marton Zsolt megyéspüspök úr 2022. szeptember 1-vel Vác-Deákvár káplánjává
nevezett ki. 
Lengyelországban születtem 1979-ben a „Beskidek között”, Żywiec városában.
Öten vagyunk testvérek. Mind fiú. Én vagyok a negyedik. Házas testvéreimnek
összesen hat gyermeke van. A hegyiemberek között nőttem fel egy kis
falucskában, Wieprzben. Itt végeztem el az általános iskolát. Már nyolcadik
osztály után szerzetes akartam lenni (édesanya emlékszik, hogy már óvodás
koromban, amikor megkérdezték, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt
válaszoltam, hogy pap. De a szüleim az mondták, hogy menjek előbb iskolába.
Így a mezőgazdasági szakiskolában tanultam tovább. 1997-ben beléptem a
szalvatoriánus rendbe. 1998-ban tettem le az első fogadalmat, majd 2004-ben
az örök fogadalmat. 2006-ban jöttem először Magyarországra. Sződligeten és
Sződön szolgáltam, mint szerzetes testvér. Nagymarosra jártam esti
gimnáziumba, ahol 2014-ben leérettségiztem. Magyarországon a papi hívásom
megerősödött, ezért tartományfőnöki engedéllyel 2014-ben elkezdtem a
szemináriumot Bagnoban, Lengyelországban. 2017. július-4-én meghalt az
édesapám.  2020. május 23-án szenteltek pappá. Ezután két évig
Lengyelországban dolgoztam. 2022 nyarán jöttem vissza Magyarországra.
Szabad időmben szeretek biciklizni, hegyet mászni, kirándulni, kertészkedni,
orgonálni. Papi jelmondatom: "Az igazi alázatosság a kulcs, amivel a menny
kegyelmeinek kincseit megnyitod" - Keresztről nevezett Boldog Jordán Ferenc a
szalvatoriánus rend alapítója.

Köszöntés

 

Bezák Tamás

plébános

 

Megnézem

Programok

plébániánkon,

közösségeink szervezésében sok színes program zajlik.

Nézzen körül nálunk!

Megnézem

Papjaink

Bezák Tamás, plébános

Stanislaw Biegun, káplán

 

Megnézem

Miserend

Deákvári Jézus Szíve Templomban,

a Gombási Kápolnában
és a rádi templomban

Megnézem

1940,  a templomszentelés

Templomtörténet

A templom szinte teljesen közadakozásból épült
a tornyát, csak 1941-ben húzták fel...

Érdekel

Illusztráció

Közösségeink

Plébániánkon számos közösség és lelkiség működik. Ide kattintva betekintést kaphat színes hitéletünkbe.

Érdekel

A templom bejárata napjainkban

Galéria

Ezen az oldalon képgalériákat érhet el különböző témakörökben...

Érdekel

Karitász

egyházközösségi szolgálataink

Közösségi ház

számos eseménynek ad otthont...

Katolikus óvoda

Egyházközségünk
Szent Család Óvodája

Oldallagos plébániák

a Rádi egyházközség

Tanítások

„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

Róm 8,14

Elérhetőség

Cím, telefon, e-mail és az irodai szolgálat

Készítette az:  Unicial Grafikai Stúdió