loading Köszöntő - Vác-Deákvár Plébánia

 

Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!

 

Marton Zsolt megyéspüspök úr 2020. augusztus 1-jével vác-deákvári plébánossá, Legénd fíliával, rádi plébániai kormányzóvá nevezett ki, a váci egyházmegyei ifjúsági lelkészi szolgálatom megtartásával.

Rövid bemutatkozás magamról:

Budapest környékéről, Pécelről származom, 1974-ben szült Édesanyám. Három fiútestvér közül a középső vagyok. Házas testvéreimnek összesen három gyermeke van. Édesapám 1996-ban 52 évesen elköltözött az Atyai házba. A kecskeméti piaristáknál érettségiztem. Hála oktatói és nevelői tevékenységüknek műszaki pályán folytathattam tanulmányaimat. Mérnök lettem.

2001-ben életforduló döntést hoztam és Keszthelyi Ferenc váci megyéspüspök felvett papnövendékei közé.

Több szemináriumban éltem. Teológiai tanulmányaimat szüneteltetve, 2007-2008-ban Deákváron tagja lehettem a plébánia életének Máthé György atya vezetése alatt.

2009-ben Dr. Beer Miklós megyéspüspök pappá szentelt.

Első állomáshelyemen a kápláni szolgálat Vácott az alsóvárosi plébánián 2012-ig tartott.

Pásztón és környékén voltam káplán öt és fél évig.

Első önálló helyem a szobi plébánia lett az egész váci egyházmegyét átfogó ifjúsági lelkészi szolgálattal kiegészülve. Az ifjúsági missiónkat a mente.hu honlap ismerteti.

 

Hadd kölcsönözzek XVI. Benedek pápa székfoglaló beszédéből egy rövid részletet:

„Kedves Barátaim! Ebben a pillanatban nem szükséges, hogy bemutassam a kormányzási programomat... Az én igazi programom az, hogy ne a saját akaratomat valósítsam meg, ne a magam elképzeléseit kövessem, hanem az egész Egyházzal együtt arra figyeljek, mi Isten szava és akarata, és hagyjam, hogy Ő vezessen, és így Ő maga vezesse az Egyházat a történelemnek ebben az órájában...” és itt a deákvári egyházközségünkben is.

Szeretettel és imádsággal:

Bezák Tamás

plébános


 

 

 

Köszöntés

 

Bezák Tamás

plébános

 

Megnézem

Programok

plébániánkon,

közösségeink szervezésében sok színes program zajlik.

Nézzen körül nálunk!

Megnézem

Papjaink

Bezák Tamás, plébános

Stanislaw Biegun, káplán

 

Megnézem

Miserend

Deákvári Jézus Szíve Templomban,

a Gombási Kápolnában
és a rádi templomban

Megnézem

1940,  a templomszentelés

Templomtörténet

A templom szinte teljesen közadakozásból épült
a tornyát, csak 1941-ben húzták fel...

Érdekel

Illusztráció

Közösségeink

Plébániánkon számos közösség és lelkiség működik. Ide kattintva betekintést kaphat színes hitéletünkbe.

Érdekel

A templom bejárata napjainkban

Galéria

Ezen az oldalon képgalériákat érhet el különböző témakörökben...

Érdekel

Karitász

egyházközösségi szolgálataink

Közösségi ház

számos eseménynek ad otthont...

Katolikus óvoda

Egyházközségünk
Szent Család Óvodája

Oldallagos plébániák

a Rádi egyházközség

Tanítások

„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

Róm 8,14

Elérhetőség

Cím, telefon, e-mail és az irodai szolgálat

Készítette az:  Unicial Grafikai Stúdió