loading Hirdetések - Vác-Deákvár Plébánia


« vissza a főoldalra


« vissza a főoldalra

HIRDETÉSEK 

(Évközi XXIII. vasárnap 2026. szeptember  6.)

 

A mohácsi csata 500. évfordulójához közeledve kérik, hogy szentmise bemutatásával imádkozzanak az 1526-os ütközet áldozatainak lelki üdvéért, a történelmi sebek gyógyulásáért és a kiengesztelődésért. Részletek a hirdetőn!


Szeptember 8-án kedden Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) ünnepén reggel 7 órakor lesz szentmise.


Előre hirdetjük, hogy a váci Hétkápolnai búcsúszeptember 12-13-án lesz. Szeptember 13-án vasárnap csak reggel 8 órakor lesz szentmise templomunkban.


A Váci Egyházmegye „Együtt építjük!” jubileumi napja szeptember 19-én, szombaton lesz egész napos programokkal, koncertekkel. 15.00 órakor ünnepi szentmisét mutat be a Székesegyházban Marton Zsolt püspök atya, majd 19.30 órakkor a Székesegyház előtti téren kerül bemutatásra az egyházmegye 1000 éves évfordulójára írt közösségi színdarab, melyben egyházközségünk is részt vesz.


A Lelki adoptálókból és a 40 Nap az Életért imaközösségből álló Mária Oltalma Imakör szeretettel hív minden imádkozót a következő szentségimádásra a Hétkápolnához, amelyet szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján, a 16.30 órai szentmise után tartunk. Várjuk a kedves híveket a közös imádkozásra! 


Hálásan köszönjük a templom takarítását a 5. csoport tagjainak! Szeptember 10-én, csütörtökön 7.00 órakor a takarítást szeretettel kérjük az 1. csoporttól és segítőitől! Hálásan köszönjük a templom díszítését, virágozását. Közösségi házunk időszakos takarítására várjuk az önkéntesek jelentkezését, elsősorban azon csoportjainkból, akik rendszeresen használják.

« vissza a főoldalra



HETI MISEREND


09.07. HÉTFŐ - Szent Márk, Szent István és Menyhért áldozópapok kassai vértanúk - Ü

       07.00 Szentmise 


09.08. KEDD  - Szűz Mária születése (Kisboldogasszony) - Ü

       07.00 Szentmise 


 09.09. SZERDA  

       18.00 Igeliturgia


09.10. CSÜTÖRTÖK - Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító - E

      17.00 Szentségimádás 

      18.00  Szentmise 


09.11. PÉNTEK - Votív mise Jézus Szent Szívéről ( első péntek)  

     07.00 Szentmise 


09.13. ÉVKÖZI XXIV. VASÁRNAP 

            8.00 Szentmise 



« vissza a főoldalra

HIRDETÉSEK 

(Évközi XXIV. vasárnap 2026. szeptember  13.)

 

A mohácsi csata 500. évfordulóján kérik, hogy szentmise bemutatásával imádkozzanak az 1526-os ütközet áldozatainak lelki üdvéért, a történelmi sebek gyógyulásáért és a kiengesztelődésért. Részletek a hirdetőn!


A Váci Egyházmegye „Együtt építjük!” jubileumi napja szeptember 19-én, szombaton lesz egész napos programokkal, koncertekkel. 15.00 órakor ünnepi szentmisét mutat be a Székesegyházban Marton Zsolt püspök atya, majd 19.30 órakor a Székesegyház előtti téren kerül bemutatásra az egyházmegye 1000 éves évfordulójára írt közösségi színdarab, melyben egyházközségünk is részt vesz.


A Lelki adoptálókból és a 40 Nap az Életért imaközösségből álló Mária Oltalma Imakör szeretettel hív minden imádkozót a következő szentségimádásra a Hétkápolnához, amelyet szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján, a 16.30 órai szentmise után tartunk. Várjuk a kedves híveket a közös imádkozásra! 


Szeptember 20-án és 27-én vasárnap a 10.30-as szentmisékben elsőáldozást fogunk ünnepelni, kérjük imáikat az elsőáldozókért.


Szeptember 21-én hétfőn 17.00 órakor megbeszélést tartunk az 2027. évi elsőáldozásra jelentkező gyermekek szüleinek itt a templomban.


Október hónapban rózsafüzért imádkozunk templomunkban, minden hétköznap a szentmise/igeliturgia után és a vasárnapi 8-as szentmise előtt háromnegyed órával. Kérünk a közösségek jelentkezését a sekrestyében, hogy ki mikor tudja vállalni.  


Hálásan köszönjük a templom takarítását a 1. csoport tagjainak! Szeptember 18-án, pénteken 18.00 órakor a takarítást szeretettel kérjük az 2. csoporttól és segítőitől! Hálásan köszönjük a templom díszítését, virágozását. Közösségi házunk időszakos takarítására várjuk az önkéntesek jelentkezését, elsősorban azon csoportjainkból, akik rendszeresen használják.


HETI MISEREND

 

09.14. HÉTFŐ - A Szent Kereszt felmagasztalása - Ü

       07.00 Szentmise 


09.15. KEDD- A Fájdalmas Szűzanya - E  

       18.00 Szentmise 


09.16. SZERDA - Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök, vértanúk - E

       18.00 Igeliturgia


09.17. CSÜTÖRTÖK - Bellarmin Szent Róbert püspök és egyháztanító - e

      17.00 Szentségimádás 

      18.00  Szentmise 


09.18. PÉNTEK 

     07.00 Szentmise 


09.20. ÉVKÖZI XXV. VASÁRNAP 

     8.00 Szentmise 

    10.30 Szentmise - elsőáldozás 




    

Köszöntés

 

Bezák Tamás

plébános

 

Megnézem

Programok

plébániánkon,

közösségeink szervezésében sok színes program zajlik.

Nézzen körül nálunk!

Megnézem

Papjaink

Bezák Tamás, plébános

Stanislaw Biegun, káplán

 

Megnézem

Miserend

Deákvári Jézus Szíve Templomban,

a Gombási Kápolnában
és a rádi templomban

Megnézem

1940,  a templomszentelés

Templomtörténet

A templom szinte teljesen közadakozásból épült
a tornyát, csak 1941-ben húzták fel...

Érdekel

Illusztráció

Közösségeink

Plébániánkon számos közösség és lelkiség működik. Ide kattintva betekintést kaphat színes hitéletünkbe.

Érdekel

A templom bejárata napjainkban

Galéria

Ezen az oldalon képgalériákat érhet el különböző témakörökben...

Érdekel

Karitász

egyházközösségi szolgálataink

Közösségi ház

számos eseménynek ad otthont...

Katolikus óvoda

Egyházközségünk
Szent Család Óvodája

Oldallagos plébániák

a Rádi egyházközség

Tanítások

„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”

Róm 8,14

Elérhetőség

Cím, telefon, e-mail és az irodai szolgálat

Készítette az:  Unicial Grafikai Stúdió